Pulzusmérés teszt - optikai vagy pánt?

A korábban már megjelent, pulzusmérési technikákról és pántokról szóló bejegyzés „mellékleteként” arra gondoltam, hogy készülhetne egy teszt élesben a két mérési technikáról. Úgyhogy elmentem futni egy rövidet két órával.

A tesztkörnyezet

Bal kezemen: Fenix 6 Pro Solar, és hozzá egy HRM-Run mellkaspánt. Régen használom ezt a konstrukciót, stabil és megbízható.

Jobb kezemen: Forerunner 745, a saját optikai pulzusmérő szenzorával. Ez egy friss óra a Garmintól, a benne lévő legújabb Elevate pulzusmérő szenzort pedig nem csak a 745-ösbe, hanem az utóbbi idők óráiba is beépítette a Garmin.

A teszt lefolyása

Igyekeztem életszerűen viselkedni, vagyis egyik eszköz se kapott se extra gondoskodást, se szándékos kegyetlenkedést. Az optikai szenzorral dolgozó 745-öst a futás elején stabilan, de a vérkeringést nem elszorító feszességgel rögzítettem, így is maradt a futás teljes időtartama alatt. Nem mozgattam, nem igazgattam, nem emelgettem, nem tömködtem alá pulóvert, nem vettem le törölgetni. A lenti grafikonon is jól látható frissítőpont egy köztéri kút volt, ahol mindkét karomat alaposan végiglocsoltam a meleg miatt, itt a 745-ös is kapott bőven, alá is jutott víz. Az életszerű teszt jegyében ezzel se foglalkoztam, rögzít amit rögzít.
A HRM-run pulzuspánttal kapcsolatban még kevesebbet lehet mesélni, mert ez a technika – ha az elem és a pánt rendben van – nem nagyon hozható zavarba.

Tudjuk, hogy az optikai mérésnek nem kedvence a gyors pulzusváltozásokkal járó intervallum-edzés. Ilyen most nem is szerepelt a futásban, de mivel a pálya is változott (kertvárosi aszfaltos, majd kicsit erdős, ill. hosszabb-rövidebb emelkedők és lejtők, napos és árnyas szakaszok váltakozása), tökéletesen állandó pulzusról sem beszélhetünk. Nem voltak tehát extrém ugrások, de azért volt mit követni a szenzoroknak.

Az eredmény

Nem igazán osztom az „optikai mérés semmire sem jó” szélsőséges nézetet, mert vannak helyzetek, amikor teljesen jól használható. Legalábbis számomra, mert tényleg függ a dolog az élettani jellemzőktől is, ez tehát nem feltétlenül lesz így mindenkinél. De nálam a viszonylag egyenletes futásoknál – ahol nem ugrál vadul a pulzus, és a kéztartással sem hozzuk kínos helyzetbe a szenzort – az utóbbi idők csuklós pulzusmérői többnyire normálisan működnek. Ez a szenzor viszont ehhez képest is nagyon kellemes meglepetés volt. A teljes futás átlagpulzusa ugyanaz lett, mint a HRM-Runnal mért adat, és az egyes körök (1km-es auto lap) átlagai is ugyanazok, vagy max. 1bpm az eltérés.

A maximum pulzusokban vannak kisebb kiugrások, de ez az adat egy nagyjából egyenletes futásnál úgysem annyira izgalmas. A grafikonon a két pulzusgörbe egyben látható, pirossal a Forerunner 745 saját szenzoros mérése, kékkel a Fenix 6 Pro Solar és a HRM-Run közös produkciója. Látszik, hogy pár ponton az optikai mérés elugrik a pántostól, de sem látványos és hosszú időtartamú eltérés, sem jelentős lemaradás (változás követése) nem figyelhető meg.

Konklúzió

Az ismert korlátokat azért nem feledve úgy gondolom, hogy napjaink optikai szenzorai a többé-kevésbé egyenletes terheléssel járó edzéseken teljesen jól használhatók. Vagyis nem kell azonnal megrémülni ettől a technikától úgy, ahogyan az pár éve még esetleg indokolt volt. Én pl. egyre gyakrabban elkényelmeskedem a kérdést, és egyszerűbb futásokra bátran elindulok a Fenix 6 családban is üzemelő új optikai szenzorral. A pánt pedig marad a résztávhoz, versenyek kiélezettebb méréseihez, ill. a normális csuklótartást lehetetlenné tevő országúti bringázáshoz, de pl. a városi bringás közlekedést szintén rábízom a csuklós mérésre.
Próbáld ki, és ha úgy érzed, szerezz be egy pántot! Ennél jobb tanács ebben a témában tényleg nem létezik. :)