Segíteni Kiváltság!

Virtuális örökbefogadás az Afrikáért Alapítványon keresztül.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban a pedagógusok fizetése nem biztosított az állam részéről, így a tanárok munkáját helyi alapítványok, vagy az iskolába járó gyermekek szülei (és sok esetben a tanítás után dolgozó gyermekek) fizetik. Azonban sok család nem engedheti meg magának, hogy egy-kettő, vagy akár az összes gyermeke taníttatását finanszírozza, így számos esetben a gyermekek elhagyni kényszerülnek az iskolát.

A főváros, Kinshasa egyik szegénynegyedében lévő általános- és középiskolában, a College Othniel-ben is ez volt a helyzet egészen addig, amíg nem határozott úgy az Afrikáért Alapítvány: ezt a terhet átvállalja. Ekkor született meg az ún. jelképes örökbefogadási rendszer.
Az iskolába kb. 1.600 gyermek jár, eddig közel 800 diáknak sikerült magyarországi szponzort találniuk.

Gondolta volna, hogy 2500Ft / hó összeggel megváltoztathatja a világot egy kisgyermek számára? Hogy ez az összeg fedezi a taníttatási és napi étkezési költségeit ? Mi úgy gondoltuk, hogy kihasználva a virtuális örökbefogadási rendszert, 3 kisgyereket veszünk szárnyaink alá, és minimum egy éven keresztül támogatjuk őket, esélyt adva ezzel egy jobb életre.Mert "Segíteni Kiváltság."

Ha Ön is szeretné hozzásegíteni a College Othniel egyik tanulóját álmai eléréséhez, vagy szívesen segítene a Caro árvaházban élő Etióp kisgyermeken, esetleg az iskola kibővítését, a orvosi rendelő fejlesztését támogatná, csak egy kattintás, és megteheti. Az Alapítvány munkatársai szeretettel és örömmel segítenek.

http://afrikaert.hu/hu/